Nincs itt semmi látnivaló!

Objektív és szubjektív okok miatt elköltöztettem a blogot.
Ezentúl itt találtok meg: http://atutazo.pe.hu/

Jó böngészést!

Reklámok

Igenlés elutasításokból

Nem vasalja, keményíti, fertőtleníti, fényesíti és rendszerezi, egyszerűen csak belehajigálja egy táskába.

Csendben összepakol néhány emléknek nemesített kacatot. Nem agyal az otthonfelejtett dolgokon, az esetlegesen el nem zárt csapon, a fel nem húzott kéziféken. Összegyűjti azt a néhány embert, akinek őszintén tud örülni, és elindul.

Nem számolgat se kilométert, se pénzt. Mindenkire teli szájjal kacag, nem aggódja túl. Célokkal indul, de minél többször el akar tévedni, és örülni az új útvonalnak. Megsimogat minden kóbor kutyát, néhányat maga mellé fogad, vagy ő szegődik melléjük.

Tisztában van vele, hogy egy apró testrésze fekete dobozként rögzít minden tizedmásodpercet, és hálás azért, hogy túlélhetett minden keserűséget, és most itt van. Nem számít, hogy égeti a napfény, ázik a feje vagy éppen csökkentett látásviszonyok vannak a hópehellyel megrakott szempillák miatt.

Nem töri le a korlátokat, hanem kitágítja őket, és élvezi, hogy megvédik a veszélyektől, visszapattanhat róluk, ha fenyegetést észlelne.Elpakolja a félelmeket, a szorongásokat, a „milettvolna” értelmetlenségeket, a „nekem semmi se sikerül” embereket. Nem mászik melléjük a mocsarukba, nem győzköd senkit semmiről. Egyszerűen kihúzza, majd hagyja száradni őket.Szembekacag a gyűlölködőkkel.

Időnként pofára esik ugyan, de a nyom, amit a csattanás hagy az arcán, hozzájárul a szerethető mosoly kialakulásához.

Nekik jó volt a több, nekem több volt a jó

Folynak le az esőcseppek az arcomról, és eszembe jut az az idézet, amelyiket a minap láttam rászerkesztve egy csupaszűrő napfelkeltés képre. Arról szólt, hogy azért jó az eső, mert nem látják, hogy sírsz.

Világfájdalom a napfelkeltéken, mindig tudok ezen nevetni, urambocsá a szenvedőknek. Bár úgyis ők a gazdagok. S a sajtkészítők.
Végigpörgetem, visszatekerem. Amióta nem hátul gombolják a nadrágomat, egyszer sírtam nyilvánosságban: amikor megtudtam, hogy nem vagy már.

Törvényellenes kellene, hogy  legyen halálhírt közölni utazóval: egyik buszról a másikra szálltam. Minden leszállásnál eldöntöttem, hogy akkor most hazamegyek, aztán hagytam elmenni az orrom előtt a buszt, és bőgtem bele a buszmegállói kanálisba.

Ha hazamegyek, beszélnem kell: el kell mondanom, hogy ki voltál, hogyan tékozoltál el életet, tehetséget. Hogy fiatalon szétszedted a rügyeket, mielőtt kinyílhatott volna bármi is, felástad a kertet, hátha meglátod a vakondokat.

Aztán, amikor lett virág, rátapostál, s a vakondot családostól elkergetted, a visszatértőket ásóval ütötted agyon.

Most végre gondolkodnom kell, nem éreznem. Ezeket nem mondhatom ki, mert mi van, ha ott, messze látod, hogy ki hogyan reagál a hírre? Én, az elkésett, szépen, méltó módon kell, hiszen biztosan úgy van ez is, mint a születésnapi köszöntéseknél: a legelsőt, és az elkésőt jegyzi meg az érintett.

Tudom, hogy igaz voltál, s amíg itt vagyok, másnak is tudnia kell ezt.

Most reménykedem először a reinkarnációban: szüless újra Olaszországba, hogy legyen akivel feketén, és gyorsan innod az kávét. Két csésze között sose a poharat emeld, hanem a hegedűt.

Miattad remélem, hogy van még lehetőség: nem lehet ennyi egy élet.

(a cím Deák Bill dalából származik)

Azt hittem érdemes

„ Hova sietsz, őzikeszemű?” – szól utánam, s én kapaszkodni kezdek a zsebemben.

„Eltűnésekor narancssárga rövidujjút, fülében barna teáskannákat,  frissfűzöld nadrágot,(lábszáránál kikandikálló karamellzoknit) kék teniszcipőt viselt. Kezében egy zöld bálnapénztárcát szorongatott.”

Mit szólnának otthon ehhez…

Lassan fel kellene nőnöm, vagy legalább kihúznom magam, és úgy tenni, mintha nem félnék a kedves emberektől.

Úgyse hiszek bennük.

Embersimogató

Nem beszélnek róla, nem zengnek ódákat, nem állítanak szobrot, nincs kiplakátolva a busz az arcával, nem kérnek autogramot, nem ismerik fel az utcán, nem készítenek rajongói oldalt neki, nem terjengnek pletykák róla.

Közlekedési eszközökön, és várakozási csomópontokban találkozhatsz vele, ha  a jobb lábaddal keltél fel.

Nehezen behatárolható a stílusa vagy a kinézete alapján. Sokféle vérmérsékletű, zenei ízlésű, családi háttérrel rendelkező emberek keverednek össze a megnevezés alatt.

Mégis egy módszerrel tökéletesen, százszázalékos pontossággal tudod tesztelni, hogy vele van dolgod. Leülsz a közelébe, fészkelődsz egy picit, míg tökéletesen el nem helyezkedsz az ülőhelyeden, kinyitasz egy könyvet és tekinteteddel felveszed a félbehagyott sort. Ha vele van dolgod, akkor nem történik semmi. Nem hiszi azt, hogy unatkozol, nem próbál veled az időjárásról, a csomagja tartalmáról fecsegni. Nem meséli el a lakótársa szokásait, a párja gyerekkorát, az almafájuk kidőlésének minden rügy előéletére kitérő történetét.

Ez a szuperképessége. Hagy olvasni. Valahova a Nemzetközi Vámnap és a Vizes Élőhelyek ünnepe közé iktassunk be egy pirosbetűs napot, s egy különleges utazást, ahol hagyjuk egymást olvasni, különleges élmény tud lenni.

Fotó: Juhász István

Fotó: Juhász István

Öntörődő

Problémák megoldásában tanácsot, lökést, piros lámpa láttán visszahúzást adtok,

de a félelmeimmel mindig magam maradok.

Nem akkor, amikor egyedül, kihívásokkal tele forgolódok recsegős tagokkal napfelkelténél megy le a napom, hanem

nagy társaságban, két ropogós nevetés közötti hajszálcsendben szorít meg, és csavar, amíg fel nem pofozom. Elkergetni azt, ami ösztönöz, és eltipor. Te magad nélkül mire mennél?

 

barney